2014. november 3., hétfő

A gyöngyösi zsidó temető

Egyszer, vagy 10-15 éve is lehet annak, hogy - mivel arrafelé volt a bérelt szőlőnk és gyakran elmentünk mellette - bementem a gyöngyösi zsidó temetőbe, aminek akkoriban még nyitva volt az ajtaja. Nagyon rácsodálkoztam azon a dzsungelszerű állapotra, amit ott találtam. A sírkövek között mindenhol fák és bokrok nőttek ki, amelyek azoknál magasabbra nőve kezdték el visszafoglalni a természetnek a területet.
Azóta nem is jártam ott, egyrészt már nem is volt miért, másrészt ritka látogatásaimkor elmenve mellette, egy idő után magas kőfalak jelentek meg és a kaput is megszüntették.
Így nagyon megörültem, amikor Borbándi Erik, a helyi történelem jó ismerőse szeptember 20-ra egy túrát ajánlott a Facebook oldalán azoknak, akiket érdekel a történelem ezen része.
A látogatás apropója a holokauszt év és az volt , hogy a temető egy részét nem olyan régen kitisztították, így olyan sírkövek is napvilágra kerültek, amelyeken szereplő személyek Gyöngyös történetének jeles alakjai voltak, akikről részletes információkat hallottunk. Ezen kívül sok ismeretlen részletet ismerhettünk meg a zsidó temetési szokásokról, a jelekről, a kohanitákról, a Chevra Kadisa működéséről, a zsidó írásról stb.
Nagyon tanulságos és elgondolkodtató kirándulás volt.







Nincsenek megjegyzések: