2017. november 3., péntek

Máramaros


Október végén Máramarosba utaztam.
A vidéket Európa utolsó hagyományőrző vidékének mondják, amiben van igazság, hiszen a Világörökség részét képező fatemplomok, a faragott kapuk, a népviselet láthatósága, a hagyományos zene használatának korlátozott, de észrevehetően használt módja, a paraszti életmód kézzelfoghatósága a nyugat-európai (ill. egyáltalán nagyvárosi) turisták számára revelációszámba mehetnek, akik nagy része fogékony az általuk elképzelt idillikus, "romlatlan" életre.
Az más kérdés, hogy a leírt látványelemek legnagyobb része Erdély többi, magyarlakta részein  (Kalotaszeg, Mezőség, Székelyföld) ugyanúgy megtalálható, csak az infrastruktúra szegényesebb és a marketing talán nem működik olyan jól.
De hát beszéljünk ill. nézzünk képeket Máramarosról. Elsőként az ortodox fatemplomokról, amelyek szinte minden faluban megtalálhatók, hihetetlen stabil szerkezettel (a legidősebbeknél 3-400 évről beszélünk!), gótikus tornyokkal és a színes, ikonokkal, kissé kezdetleges technikájú, de látványos jelenetekkel díszített belsővel.

 




A templomok körül van hagyományos módon a cinterem, fallal körülvéve, amin belül a sírok helyezkednek el. Ezek jóval nagyobbak mint pl. Kalotaszegen, ahol csak  a papi tisztségeket viselőket temetik ide. A sírkeresztek sokfélék, fából egyszerűen és túldíszítve, fémből íves védőborítással, kőből fehérre vagy színesre festve. Időnként egy-egy magyar felirat is felfedezhető.






A falvakban számos régi és új faragott kapu található, amelyek mutatják az itt lakók díszítőkedvét és ragaszkodását a hagyományos formákhoz. A díszítésnél jellegzetes a vastag kötélmotívum, és az egyszerű mértani formák, amelyek megjelennek mind a kis, mind a nagykapukon. Ez utóbbiak formája kilép a síkból és az utcán U betű-szerűen egy beugrót képeznek, amiben sokszor a kiülő padot is megtaláljuk. Természetesen a kisebb, régi és szegény házaknál a díszítés is egyszerűbb, de sokszor egyedibb is.

 








Egyik nap vásárba is elmentünk, ahol leginkább a valóban szükséges használati tárgyakat árulták, kínai műanyagokat még nem. Egy út két oldalán osztódtak el az árusok, az egyiken az állatok, a másik oldalon a ruhaneműk, az út mellett a kézműves áruk (vászon, gyapjú, régi ing, mellény, stb.) és gyümölcsfa árusok. 









Utunk során még utcán fonó vagy hímző asszonyt is találtunk, amivel az elmúlt 10 évben máshol már nem nagyon találkoztam. A táj hegyvidéki, sokszor legelőkkel, kaszálókkal megszakítva, szűk völgyek, juhok, szekerek, kazlak...





  













2017. október 17., kedd

Új kiállítás


Október 2-án Történetes képek címmel új kiállításon mutattam be képeimet, Somogyi Lászlóval közösen.
A közös pont kettőnk között a történetek voltak, mert szeretünk mind a ketten mesélni egy kicsit a képek mellé.
A még tavaly született gondolat szép lassan körvonalazódott bennünk, a szövegek lépésről-lépésre álltak össze, ebben a részemről köszönet illeti Füleki Piroskát, aki lektorként segített a tartalom gyomlálásában.
A képek Erdélyben készültek, egyik-másik korábbról már ismert volt, de a szövegekkel együtt úgy gondolom, hogy többletjelentést hordoznak.
Koren Péter jóvoltából megszületett előbb a plakát,

aztán a meghívó,



és aztán a kiállítás is, melynek megnyitójáról álljon itt néhány fotó:



















2017. augusztus 12., szombat

Kőszeg

Július végén Kőszegen jártunk, egy igazán hangulatos és történelmi emlékekben gazdag várost ismertünk meg.

Kapuk




Jézus szíve templom




Esti hangulatképek






Becsületkassza


Béke