Máramaros

Október végén Máramarosba utaztam.
A vidéket Európa utolsó hagyományőrző vidékének mondják, amiben van igazság, hiszen a Világörökség részét képező fatemplomok, a faragott kapuk, a népviselet láthatósága, a hagyományos zene használatának korlátozott, de észrevehetően használt módja, a paraszti életmód kézzelfoghatósága a nyugat-európai (ill. egyáltalán nagyvárosi) turisták számára revelációszámba mehetnek, akik nagy része fogékony az általuk elképzelt idillikus, "romlatlan" életre.
Az más kérdés, hogy a leírt látványelemek legnagyobb része Erdély többi, magyarlakta részein  (Kalotaszeg, Mezőség, Székelyföld) ugyanúgy megtalálható, csak az infrastruktúra szegényesebb és a marketing talán nem működik olyan jól.
De hát beszéljünk ill. nézzünk képeket Máramarosról. Elsőként az ortodox fatemplomokról, amelyek szinte minden faluban megtalálhatók, hihetetlen stabil szerkezettel (a legidősebbeknél 3-400 évről beszélünk!), gótikus tornyokkal és a színes, ikonokkal, kissé kezdetleges technikájú, de látványos jelenetekkel díszített belsővel.

 

A templomok körül van hagyományos módon a cinterem, fallal körülvéve, amin belül a sírok helyezkednek el. Ezek jóval nagyobbak mint pl. Kalotaszegen, ahol csak  a papi tisztségeket viselőket temetik ide. A sírkeresztek sokfélék, fából egyszerűen és túldíszítve, fémből íves védőborítással, kőből fehérre vagy színesre festve. Időnként egy-egy magyar felirat is felfedezhető.

A falvakban számos régi és új faragott kapu található, amelyek mutatják az itt lakók díszítőkedvét és ragaszkodását a hagyományos formákhoz. A díszítésnél jellegzetes a vastag kötélmotívum, és az egyszerű mértani formák, amelyek megjelennek mind a kis, mind a nagykapukon. Ez utóbbiak formája kilép a síkból és az utcán U betű-szerűen egy beugrót képeznek, amiben sokszor a kiülő padot is megtaláljuk. Természetesen a kisebb, régi és szegény házaknál a díszítés is egyszerűbb, de sokszor egyedibb is.

 

Egyik nap vásárba is elmentünk, ahol leginkább a valóban szükséges használati tárgyakat árulták, kínai műanyagokat még nem. Egy út két oldalán osztódtak el az árusok, az egyiken az állatok, a másik oldalon a ruhaneműk, az út mellett a kézműves áruk (vászon, gyapjú, régi ing, mellény, stb.) és gyümölcsfa árusok. 

Utunk során még utcán fonó vagy hímző asszonyt is találtunk, amivel az elmúlt 10 évben máshol már nem nagyon találkoztam. A táj hegyvidéki, sokszor legelőkkel, kaszálókkal megszakítva, szűk völgyek, juhok, szekerek, kazlak...